Amint...

...azt látjátok, megújult a blog külsőleg, ez most nagyrészt az én munkám, így sokkal személyesebb.
Belsőleg is lesz válzotás, igyekszem heti 2 bejegyzést írni, legyen valami tartalma végre. (:

Az androidos app is működik elvileg, de ha nem menne, nem gond, mert van mobil változata is az oldalnak, ami kinézetében is hasonló ehhez, ráadásul szifon kompatibilis. (;

És mivel rendes vagyok nem kell beírnod a böngésződbe a címet, scaneljél csak:

 Szép napot! (:

Egy...

...nap a városban blog Budapest titkai sorozat keretében írt egy kis szösszenetet a Klotild paloták (nincs semmi féle Matild) északi épületének felújításának befejezése kapcsán. Szoros kapcsolatom van nekem is ezzel az ikerpalotával, talán az egyik legerősebb városi élményem kötődik ide.

2011 áprilisában készült kép, mobillal, fotóboltolva picit

Ahogy azt sokan tudjátok, családom budapesti, csak én születtem Szegeden, ez most csak az érzelmi kötődé része miatt fontos. Az építész, Giergl Kálmán (1860-1954), az én Ükapám, Györgyi Kálmán (1860-1930, író, rajztanár) unokatestvére volt.

Valami miatt az általam utált Ferenciek tere nagyon érdekes hangulatúvá vált. Egyrészt ott van a templom, ami végre megújul, de ennek ellenére idegen számomra minden szürkeségével, közösség nélküliségével, az átmenő tömeggel. Egyedül a ferencesek baráti szeretete az ami ezt enyhíti. Ugyanakkor ott van az aluljáró, (a kisebbikről lesz hamarosan bejegyzés) ami a kéregetőkkel, hajléktalanokkal, büdös autókkal-buszokkal, vállalhatatlan úttesttel úgy borzasztó ahogy van.

De elképzelem mikor ezek a helyek, meg a környék még épphogy kialakultak, megépültek. Váci utcástul, Párisi udvarostul. Micsoda élet lehetett itt!

És mikor késő este, vagy télen a hidegben, de amúgy bármikor ott megállok, felnézek és agyonnyom a gondolat. Lesz-e nekem bármikor lehetőségem alkotni ekkorát, ami így kiállja az idő és az emberiség próbáját? Egyáltalán elvárás-e ez?

Azt gondolom, hogy ez a kor nem a nagy lehetőségek kora. Ebben az értelemben biztosan nem. Most sok ember sok apró lépésével lehet "nagyot" alkotni. Törekvéssel és sok-sok türelemmel.

Egyszerűen bármilyen nagyravágyó (a szó jó értelmében), tehetséges és elszánt vagyok le kell mondanom a hatalmas vágyaimról. Nem "válthatom meg" egyedül a világot. De amire elhivatottságot érzek azt viszont teljes gőzzel kell csinálnom. Ennek eredményeképpen biztos, hogy előrébb jutok a saját életemben, párkapcsolatomban és közösségeimben is. Szerintem ez a lényege. Ha alázatosan (vigyázat, nem megalázkodva) érek el valamit akkor azt később ha más nem, az idő biztosan naggyá teszi legalább egy ember szemében. Persze ez a saját életemet nem motiválhatja, hisz nem tudhatom, hogy bekövetkezik-e és ha igen mikor.

Úgyhogy szeretni egyszerűbb. Nem? (:

Aztán hátha olyan célja van a Jóistennek, hogy nem csak a leendő családom, feleségem és rokonaim tekintenek rám köszönettel, örömmel, hanem esetleg egy sokkal későbbi kor gyermeke, esetleg pont az unokatestvérem ükunokája. Talán ő is ott állhat egy számára visszataszító helyen és korban és örömmel tekinthetnek rá valamire, amit nagy odaadással alkottam.

Az biztos, hogy nem leszek lusta megtenni, bármi is az. És nem siettetem meg azt a pillanatot, biztosan vár rám valahol és eljön az ideje. (:

Meséljetek, Ti hogy vagytok ezzel? Van Nektek is ilyen hely a városban?

Úgy...

...gondolom, illendő teljes mértékben elhatárolódni az előző bejegyzésemtől. Vicc, meg jópofa volt, de ezzel a bloggal nem ilyen terveim vannak, nem illik bele a sorba.

El nem tüntetem, viszont a címkéket levettem róla.

Készülök egy sor jó bejegyzéssel Nektek (főleg Andrisnak (; ), van egy halom jegyzetem, el is kezdtem írni. Viszont még kicsit a felvételire kell koncentrálnom. De azért elkezdem! (: Szóval holnap megpróbálom elindítani, remélem nem haragusztok...

Addig viszont pár érdekes cikk vasárnapra, főleg fotós kapcsolódásúak.

A mobilról nézőknek kerül ide egy kivonat.

Találtam  egy érdekes blogot ikonikus képekkel:

iconicphotos.wordpress.com

Itt van egy olyan bejegyzés ami a Guardian egyik printben megjelent könyvét mutatja be.

Európa történelme képekben, két kötetben, az egyik 1900-1945-ig, a másik 1945-2011-ig.

Ennek van egy pár képből álló netes verziója:

http://www.guardian.co.uk/artanddesign/gallery/2011/mar/11/history-of-europe-in-pictures

Innen a kedvenc képem Hitlerről:

Photograph: Heinrich Hoffmann/Hulton Getty

A hozzá tartozó szöveg:

Berlin, circa 1940

Adolf Hitler runs through his repertoire of rhetorical gestures while listening to a recording of his own speeches, for the benefit of his personal photographer. Despite his Austrian accent and harsh voice, Hitler was by all accounts a mesmeric speaker. The newsreels do not necessarily make this clear, but countless Germans attest to this dangerous gift. Hitler ordered Hoffmann to destroy the negatives, but Hoffmann disobeyed.

Nos, jó olvasgatást, és akkor jelentkezem! (:

Szép vasárnapot mindenkinek!

Szóljon...

...az ének, mondjuk április 4-ről.

Szólt. Ma 12:30-kor elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy a lakótelep megkapja ami neki jár. (:

Hangszórók ki az ablakba, és hadd szóljon.

Ez volt az ünnepi tracklist:

Mozgami indulók, mulatós stílusban - Április 4-ről szóljon az ének

Magyar úttörő kórus - Pajtás daloljunk

Úttörő dal - Mint a mókus fenn a fán

És egykét őszinte szó a végére:

Kádár János, az utolsó szó jogán

Most meg a ezeket néztem:

Orbán vs. Sváby: >>1 >>2 >>3 >>4

Fábry a napkeltében: >>1 >>2 >>3

De a végére a legjobb:

Az a KGST volt, kedves kommunista barátaim!

Na ez egy évre elegendő videó volt ide a blogba. (:

Elkészült...

...a blog androidos olvasója a feed.nu app generáló segítségével. Ez két dolgot vetít előre:

 - hamarosan elkészül az ujifju.hu és aloldalainak hasonló alkalmazása

 - lesznek rendesen bejegyzések! (:

Addig is töltsétek le és használjátok egészséggel! (:

screenshotok

LETÖLTÉS

Utaztam...

...a piros metróval. Ami ugye kék. És az Örs Vezér terénél megláttam valamit. Először nem hittem el, de most, hogy magam elé idézem, biztos vagyok benne, hogy nem a szemem csalt meg. Egy pillanatnyi festményt. Apró szivárvány szerű kis folt volt az ajtó felett, amin ki szándékoztam szállni a jól ismert peronra. Siettem, hogy az egész kocsit végig tudjam nézni, mielőtt eltűnik a fényképződmény. Elkéstem.

A kocsi üres volt. Csak az éjjel-nappal bekapcsolt lámpák fénye színesítette a zöld falak szürkeségét... A kocsi elment, a peronon pedig csak a pár kósza utas és az egyáltalán nem jámbor természetű ellenőr csapat mutatott némi érdeklődést egymás iránt, érthető okok miatt. Én voltam egyedül aki keresett ott valamit. Mindenki más várt valamit.

Nekik megérkezett, én viszont nem találtam.

Csak a színeket magam körül egy hétköznapi helyen.

Köszönöm Istenem!

Na azért...

...nincs akkora gáz! (:

Már összeszedtem magam, és köszönöm mindenkinek aki segített benne...

Balázs, Jeti, de főleg Zsófi... (:

Legyetek jók, lesz itt hamarosan rendes poszt is! (;

Semmi...

...ötletem, hogy hogyan tovább... Csődöt jelentek...

Már csak a formátumot kell kitalálnom, és nem a kiállítás képeiét...

Segítség? Mit tudom én, hogy kell-e? Egyáltalán ki vagyok én? Kinek vagyok fontos? Miért? És minek pazaroljátok rám azt a sok energiát, ha úgyis fölösleges?

Sok köcsög kérdés... Elegem van... Kurvra kibszottul elegem van!!!

..........

.........

........

.......

......

.....

....

...

..

.

Az rca kábel...

...nem teregetésre való. Éjszaka nem csak a lázálmom miatt ébredtem föl, hanem mert nem teregettem ki. És akkor realizáltam, hogy alig van hely a szárítón mert a hűvösben nem száradtak meg Mácsibácsi cuccai. Mire az az ötletem támadt, hogy: "Héjj! Itt van ez a sokméteres rca kábel meg a két szekrény a fogantyúival! Tekerjük rá!" És megtörtént. Még léjereket is sikerült létrehoznom rajta a fiókok különböző beállításával (oapacity). Ilyen és ehhez hasonló dolgokat szül a hajnal, a félálom, a negyvennyolc négyzetméter meg a véremben csörgedező "Gyulaság".

Nyilván a dologban nem az alsógatyáim a lényegesek, próbáltam kicenzúrázni. Komolyan ki olyan hülye még, hogy a ruháját postolja? :D

Tegnap este...

...visszatért a gyermekkori lázálmom.

Csak éppen sokkal világosabban, érthetőbben.

Minden zúgott. Ismerős a hang, de nem tudtam hol vagyok. Falak között. Én magam voltam a fal a felfoghatatlanul nagy teremben. Ez a gergő-alkotta-fal pont olyan magas volt mint én és mind üvöltöttünk. Mind, kivéve azt a két lélekdarabot akinek nem volt szája és füle, és azt akinek minden arcberendezésén kívül hiányzott a szeme. Mi kiestünk a falból, megálltunk egymással szemben és elindultunk, de nem értük el magunkat, mert a terem egyre szűkült, egészen odáig, hogy már csak egy apró résben kúsztunk és majdhogynem megfulladva nyújtóztunk önmagunk felé.

Zuhanni kezdtünk a hirtelen kitágult magasság miatt. A falban, a helyünkön keletkezett résben megjelent egy pici sárgolyó. Begurult a terembe és mire a közepére ért betöltött mindent. Látó-süket-néma fivérem visszaállt a falba. Kacagtunk mindketten. Ő némán-süketen én vakon.

A sártömeg megindult és magával ragadta minden vakságom, süketségem, üvöltésem és egy hatalmas ugató, néma, látó, vak, halló, süket kutya lett az egész terem helyén az ürességben.

Csönd lett és megjelent egy repülő ami magával ragadta a hangokat a vonyító kutyát.

Felriadtam. Lázamnak csak a hiánya tűnt fel, de leizzadtam. Sokáig nem tudtam elaludni, csak pislogtam ki a nagy, üres, néma, süket, vak fejemből és jelzőket mormoltam, pont mint most.

Ostromolt busz...

Sok változás állt be az életemben az utóbbi pár héten. Felköltöztem Budapestre, elkezdtem az egyetemet, és ami azt hiszem, hogy a legfontosabb most számomra, hogy Zsófival közelebb, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Így, hogy felköltöztem ez fizikailag is igaz.

Egyik este iszonyú vihar volt. Eláztunk Zsófival, de kegyetlenül... Álltunk a buszmegállóban és csak szorítottam, féltettem Őt... Talán néha túlságosan is féltem. Jött a busz, egymást búcsúztattuk, elengedtem haza az éjszakába. Láttam, hogy elindult futva lefelé a hegyoldalon. Én meg csak álltam a buszon, csurom vizesen, hallgatva a szelet, az esőt, a biztonságot nyújtó gépből üvöltő morajt. Fáradt voltam. Késő este volt. És egyedül éreztem magam, pedig egy fiatal asszony, alvó hajléktalan, és a buszsofőr is társaságom lehetett volna. Az este mindig rányomja komor, fáradt testét a kapcsolatokra így történt ez akkor is...

Aztán megláttam egy fejet a szűk sofőrkabinban és közelebb menve láthattam tisztán, hogy mindketten idősebbek, szerelmesek és boldogok, hogy ott ülhetnek egymás mellett, a sofőr és felesége.

És akkor hirtelen minden csendes lett... Kapaszkodtam két kézzel a zöld csövekbe és becsuktam a szemem. Robogtunk lefelé a hegyről. Zsófi pedig hazafelé futott. Magam előtt láttam... Együtt futottam vele azokon az utcákon, amiket már unásig végigjártunk. De pont ez okozott nyugalmat, boldogságot. Hogy ismerhettük az utat. Mi csak futottunk. Olyan csodálatos érzés töltött el. Megéreztem a számomra legkedvesebb női illatot ami létezik, a vacogó ölelést és a boldog tekintetet, amivel elbúcsúztunk.

Szerelmes lettem. Két éves kapcsolatunk alatt oly sokadjára, hogy már számolni sem érdemes.

A szél megostromolta a buszt, az eső verte az üveget, de a harccal már elkésett ez a gonoszság. Mire teljesen felocsúdtam elhangzott a végszót jelentő állomás neve. Leszálltam, elindultam én is az éjszakába, hazafelé. Boldogan.

Az analógiákat, aki értette, értse jól, aki nem, az keresse meg akár ebben a pár sorban, akár a saját életében.

Amit leírtam lassan történelemmé válik. Saját kis életem történelmévé.

Most pedig itt ülök ezen a seszínű kanapén, próbálok visszaemlékezni arra a napra és érzem, megint elönt a boldogság...

Köszönöm, hogy itt lehetek, élhetek ebben a világban és, hogy társamra lelhettem.

Aludjatok jól gyerekek... (:

Egyedül...

Hajnali 3 van... Egyedül vagyok itthon, az egész lakás kong... Egyedül vagyok a szobámban is... Illetve nem, itt van velem Guszti (a mackó, A Mackó) és a sok emlék, tárgy az életemből...

Nem bírok aludni... Nem szeretek egyedül sem lenni... Hiányzik Zsófi...

És hogy jön ez most ide? Mármint a kis-nagy-városi blogra? Egyszerűen csak bámultam ki az ablakon, egyedül, illetve nem, mert meggyújtottam egy mécsest is amit most gyertynak fogok nevezni mert sokkalta jobban szeretem ezt a szót, de a valóságban tényleg mécses...

Bámultam és egyedül voltam a gyertyámmal, meg Gusztival... Illetve nem... Ott volt még a gyertya sárgás remegése, az utcai nyár/nyír (?) fák suhogása ami szintén nem egyedül alkotódik (bármennyire is csúnya a kifejezés)... Kell hozzá a vihar utáni hideg szél. Mert nemrég még vihar volt... De most valahol Lengyelországban a haza fivéreinél tombol... Állítólag hurrikánok is tépázzák a fákat... De itt csak egy kis szél is elég, hogy a fák ne legyenek egyedül...

Meg ott van a másik sárgaság... Az utcai lámpák... És a csillagok, amik most ismét látszanak... Eddig a felhőkkel társalogtak... Most itt vagyunk nekik Mi... De vajon mit kérdeznek a kis hunyorgók?
Fogalmam sincs... Csak azt tudom, hogy nagy a csend... Illetve nem... Néha egy-egy autó elsuhan a fák csendes zaját megtörve...

Az előbb pedig már a gép is aludt és nem zúgott... És nem is derengett idegesítően megszokott kék fényével... De most megint...

Most az egyszer aludjon egyedül, legyen ő egyedül... Nem kellek neki én is... Úgyis az egész hétfő délelőttömet egy testvére előtt törtöm az infó érettségi előtt...

Most megyek haza... Haza a csendbe ahol egyedül lehetek... Sajnos... De mégsem vagyok egyedül... Már sejtem ki, kik szólnak hozzánk a csillagokból... És tudom, hogy Zsófi is néha-néha, mondatok között rám gondol... Tudom, mert érzem... Ő sincs egyedül... Ö most nincs egyedül...

De nem hagyom magam! Én sem vagyok egyedül!

Köszönöm kis néma és suttogó barátaim, hogy nem vagyok egyedül...

Ne engedjetek a kísértésnek, legyetek ti is közösségben... Akár velem... (:

És álmodjatok szépeket... (:

Nagyvárosi élmény egy városkában - SZEGED

Pénteken (05. 15.) elmentem ajándékot beszerezni Kedvesemnek, szülinapjára. A dolog gyorsabban sikerült mint vártam volna, így leültem a Klauzál térre kávézni és rétest majszolni.
A régen patinásnak számító cukrászda, a Hatos Rétes már nem olyan mint ami gyermeteg emlékeimben volt... A rétes még mindig ott készül, de a töltelékek borzalmasak. Az almás száraz, a túrós - meggyes műanyag ízű, de a sós sütik és a vaníliás kifli viszont verhetetlen. (:
A cappuccino nagyon finom volt, bár nem vagyok egy nagy kávé fanatikus. Viszont az biztos, hogy géppel készült (mellesleg mivel mással készülne?).
// Ilyesfajta infók is olvashatóak lesznek errefelé... (: //

És akkor szép lassan a kisvárosi élmény átfordult nagyvárosiba. Eltűntek a belvárosi, 3 emeletes, árvíz után emelt gyönyörű épületek. A lassú, naplemente feleslegessé vált. És az emberek lassú folyama felgyorsult. Ekkor kezdtem észrevenni, hogy rengeteg ismeretlen, biztosan-nem-szegedi arcot fedezek fel ebben az ismeretlen-biztosan-nem-szegedi tömegben.
Kiderült, hogy rengetegen utaztak le Budapestről és van aki a határt is átlépte csak azért, hogy ezen a hétvégén, esetleg a jövő hétvégén is itt lehessen Szegeden...
Az ok, a május 21. napja és az ünnepségsorozat, vagyis Szeged Napja. Idén 16.-ától egészen 24.-ig tart ez az egész haccacáré.

Engem mindigis riasztott az egész úgy ahogyan van. Tipikus "proli" embereknek, nekik való programokkal... Ez most sértés tulajdonképpen, de nem lehet egyszerűen másnak nevezni az egészet. Hozzá kell tennem, hogy nyilvánvalóan semmi köze a programoknak az EP választásokhoz...

Mindegy. Ami ott sokkal érdekesebb volt az a hangulat, ahogyan a kisvárosi, mediterrán élet felgyorsul, pezsegni kezd.
A vasárnap az autóké (a red bull által szponzoráltaké) volt. A várost, a belvárost különösen ez tüzelte fel. Forma-1-es autók voltak már pénteken a dóm téren szétszedve, illetve a Klauzál téren az orrom előtt egészben kiállítva. Az egyre gyarapodó tömeget jelentősen megdobta a helyi rádió állandó reklámja.

Az asztalom előtt lévő biciklitárolóba például sorban érkeztek a város külsőbb részein élő panellakók, bringái. Sokatmondó teszkós biciklik voltak ezek. Szétesett családok tagjaival a az alföldi mountain bike-ok ülésein. Lakat elő, aztán mentek fényképezni a csodaautót... 5-10 perc után a dolgot megunó gyerekek, édesapák, vagy édesanyák unszolására felkerekedett család otthagyta a négykerekű karboncsodát és egy fagyizót útba ejtve hazaindult.

Az egész jelenet humoros, és fájdalmas volt egyszerre... Készítettem pár képet, de csak a telefonom volt nálam, aminek minősége nem egy nagy was ist das...

Hümmögtem és elhatároztam, hogy minden rossz érzésem ellenére ki fogok menni a vasárnapi, szombati őrületre...

A legérdekesebb az, hogy ebből az egészből a kis verebek - akik a tányéromról falták a rétes morzsákat - semmit sem vettek észre... Nekik csak egy újabb nap volt a tavaszból... (Őket sajnos nem kaptam le, mert a telefonom közelségével nőtt a távolság a tányér és a kis madárkák között...)

Felhajtottam utolsó korty kávémat és elindultam a találkozóra.

Kezdet...

Sziasztok!

Ez a blogom nem személyes sztorikat fog közzétenni, (gregor-photo.blogspot.com) és egy urban legends-re sem számíthattok, viszont kis- és nagyvárosi élményeimet. olvashatjátok itt! (Főleg Szeged, Budapest.) (:

Sajnos (vagy nem), de a blogot én írom, szerkesztem így nem garantálhatom, hogy mentes lesz bármiféle politikai társadalmi, egyéb felhang(om)tól, habár célom messze nem ez...
És különben sem hiszem, hogy ez probléma lenne...

Később, mikor az olvasottság eléri a milliót, (: kedved szerint választhatsz a kisvárosi és nagyvárosi postot a cimkékkel. (:

Mindezeken kívül, ígérem sűrű postok fogják ellepni ezen oldalakat (ellentétben a személyes hangvételűtől ^)!

Jó olvasgatást hozzá! (: