Utaztam...

...a piros metróval. Ami ugye kék. És az Örs Vezér terénél megláttam valamit. Először nem hittem el, de most, hogy magam elé idézem, biztos vagyok benne, hogy nem a szemem csalt meg. Egy pillanatnyi festményt. Apró szivárvány szerű kis folt volt az ajtó felett, amin ki szándékoztam szállni a jól ismert peronra. Siettem, hogy az egész kocsit végig tudjam nézni, mielőtt eltűnik a fényképződmény. Elkéstem.

A kocsi üres volt. Csak az éjjel-nappal bekapcsolt lámpák fénye színesítette a zöld falak szürkeségét... A kocsi elment, a peronon pedig csak a pár kósza utas és az egyáltalán nem jámbor természetű ellenőr csapat mutatott némi érdeklődést egymás iránt, érthető okok miatt. Én voltam egyedül aki keresett ott valamit. Mindenki más várt valamit.

Nekik megérkezett, én viszont nem találtam.

Csak a színeket magam körül egy hétköznapi helyen.

Köszönöm Istenem!

Na azért...

...nincs akkora gáz! (:

Már összeszedtem magam, és köszönöm mindenkinek aki segített benne...

Balázs, Jeti, de főleg Zsófi... (:

Legyetek jók, lesz itt hamarosan rendes poszt is! (;

Semmi...

...ötletem, hogy hogyan tovább... Csődöt jelentek...

Már csak a formátumot kell kitalálnom, és nem a kiállítás képeiét...

Segítség? Mit tudom én, hogy kell-e? Egyáltalán ki vagyok én? Kinek vagyok fontos? Miért? És minek pazaroljátok rám azt a sok energiát, ha úgyis fölösleges?

Sok köcsög kérdés... Elegem van... Kurvra kibszottul elegem van!!!

..........

.........

........

.......

......

.....

....

...

..

.

Az rca kábel...

...nem teregetésre való. Éjszaka nem csak a lázálmom miatt ébredtem föl, hanem mert nem teregettem ki. És akkor realizáltam, hogy alig van hely a szárítón mert a hűvösben nem száradtak meg Mácsibácsi cuccai. Mire az az ötletem támadt, hogy: "Héjj! Itt van ez a sokméteres rca kábel meg a két szekrény a fogantyúival! Tekerjük rá!" És megtörtént. Még léjereket is sikerült létrehoznom rajta a fiókok különböző beállításával (oapacity). Ilyen és ehhez hasonló dolgokat szül a hajnal, a félálom, a negyvennyolc négyzetméter meg a véremben csörgedező "Gyulaság".

Nyilván a dologban nem az alsógatyáim a lényegesek, próbáltam kicenzúrázni. Komolyan ki olyan hülye még, hogy a ruháját postolja? :D

Tegnap este...

...visszatért a gyermekkori lázálmom.

Csak éppen sokkal világosabban, érthetőbben.

Minden zúgott. Ismerős a hang, de nem tudtam hol vagyok. Falak között. Én magam voltam a fal a felfoghatatlanul nagy teremben. Ez a gergő-alkotta-fal pont olyan magas volt mint én és mind üvöltöttünk. Mind, kivéve azt a két lélekdarabot akinek nem volt szája és füle, és azt akinek minden arcberendezésén kívül hiányzott a szeme. Mi kiestünk a falból, megálltunk egymással szemben és elindultunk, de nem értük el magunkat, mert a terem egyre szűkült, egészen odáig, hogy már csak egy apró résben kúsztunk és majdhogynem megfulladva nyújtóztunk önmagunk felé.

Zuhanni kezdtünk a hirtelen kitágult magasság miatt. A falban, a helyünkön keletkezett résben megjelent egy pici sárgolyó. Begurult a terembe és mire a közepére ért betöltött mindent. Látó-süket-néma fivérem visszaállt a falba. Kacagtunk mindketten. Ő némán-süketen én vakon.

A sártömeg megindult és magával ragadta minden vakságom, süketségem, üvöltésem és egy hatalmas ugató, néma, látó, vak, halló, süket kutya lett az egész terem helyén az ürességben.

Csönd lett és megjelent egy repülő ami magával ragadta a hangokat a vonyító kutyát.

Felriadtam. Lázamnak csak a hiánya tűnt fel, de leizzadtam. Sokáig nem tudtam elaludni, csak pislogtam ki a nagy, üres, néma, süket, vak fejemből és jelzőket mormoltam, pont mint most.