Hajnali 3 van... Egyedül vagyok itthon, az egész lakás kong... Egyedül vagyok a szobámban is... Illetve nem, itt van velem Guszti (a mackó, A Mackó) és a sok emlék, tárgy az életemből...
Nem bírok aludni... Nem szeretek egyedül sem lenni... Hiányzik Zsófi...
És hogy jön ez most ide? Mármint a kis-nagy-városi blogra? Egyszerűen csak bámultam ki az ablakon, egyedül, illetve nem, mert meggyújtottam egy mécsest is amit most gyertynak fogok nevezni mert sokkalta jobban szeretem ezt a szót, de a valóságban tényleg mécses...
Bámultam és egyedül voltam a gyertyámmal, meg Gusztival... Illetve nem... Ott volt még a gyertya sárgás remegése, az utcai nyár/nyír (?) fák suhogása ami szintén nem egyedül alkotódik (bármennyire is csúnya a kifejezés)... Kell hozzá a vihar utáni hideg szél. Mert nemrég még vihar volt... De most valahol Lengyelországban a haza fivéreinél tombol... Állítólag hurrikánok is tépázzák a fákat... De itt csak egy kis szél is elég, hogy a fák ne legyenek egyedül...
Meg ott van a másik sárgaság... Az utcai lámpák... És a csillagok, amik most ismét látszanak... Eddig a felhőkkel társalogtak... Most itt vagyunk nekik Mi... De vajon mit kérdeznek a kis hunyorgók?
Fogalmam sincs... Csak azt tudom, hogy nagy a csend... Illetve nem... Néha egy-egy autó elsuhan a fák csendes zaját megtörve...
Az előbb pedig már a gép is aludt és nem zúgott... És nem is derengett idegesítően megszokott kék fényével... De most megint...
Most az egyszer aludjon egyedül, legyen ő egyedül... Nem kellek neki én is... Úgyis az egész hétfő délelőttömet egy testvére előtt törtöm az infó érettségi előtt...
Most megyek haza... Haza a csendbe ahol egyedül lehetek... Sajnos... De mégsem vagyok egyedül... Már sejtem ki, kik szólnak hozzánk a csillagokból... És tudom, hogy Zsófi is néha-néha, mondatok között rám gondol... Tudom, mert érzem... Ő sincs egyedül... Ö most nincs egyedül...
De nem hagyom magam! Én sem vagyok egyedül!
Köszönöm kis néma és suttogó barátaim, hogy nem vagyok egyedül...
Ne engedjetek a kísértésnek, legyetek ti is közösségben... Akár velem... (:
És álmodjatok szépeket... (:
Nem bírok aludni... Nem szeretek egyedül sem lenni... Hiányzik Zsófi...
És hogy jön ez most ide? Mármint a kis-nagy-városi blogra? Egyszerűen csak bámultam ki az ablakon, egyedül, illetve nem, mert meggyújtottam egy mécsest is amit most gyertynak fogok nevezni mert sokkalta jobban szeretem ezt a szót, de a valóságban tényleg mécses...
Bámultam és egyedül voltam a gyertyámmal, meg Gusztival... Illetve nem... Ott volt még a gyertya sárgás remegése, az utcai nyár/nyír (?) fák suhogása ami szintén nem egyedül alkotódik (bármennyire is csúnya a kifejezés)... Kell hozzá a vihar utáni hideg szél. Mert nemrég még vihar volt... De most valahol Lengyelországban a haza fivéreinél tombol... Állítólag hurrikánok is tépázzák a fákat... De itt csak egy kis szél is elég, hogy a fák ne legyenek egyedül...
Meg ott van a másik sárgaság... Az utcai lámpák... És a csillagok, amik most ismét látszanak... Eddig a felhőkkel társalogtak... Most itt vagyunk nekik Mi... De vajon mit kérdeznek a kis hunyorgók?
Fogalmam sincs... Csak azt tudom, hogy nagy a csend... Illetve nem... Néha egy-egy autó elsuhan a fák csendes zaját megtörve...
Az előbb pedig már a gép is aludt és nem zúgott... És nem is derengett idegesítően megszokott kék fényével... De most megint...
Most az egyszer aludjon egyedül, legyen ő egyedül... Nem kellek neki én is... Úgyis az egész hétfő délelőttömet egy testvére előtt törtöm az infó érettségi előtt...
Most megyek haza... Haza a csendbe ahol egyedül lehetek... Sajnos... De mégsem vagyok egyedül... Már sejtem ki, kik szólnak hozzánk a csillagokból... És tudom, hogy Zsófi is néha-néha, mondatok között rám gondol... Tudom, mert érzem... Ő sincs egyedül... Ö most nincs egyedül...
De nem hagyom magam! Én sem vagyok egyedül!
Köszönöm kis néma és suttogó barátaim, hogy nem vagyok egyedül...
Ne engedjetek a kísértésnek, legyetek ti is közösségben... Akár velem... (:
És álmodjatok szépeket... (:
Mások ilyenkor verset írnak :)
VálaszTörlés